termékek

Rólunk

A Vitalab-Natural Kft. elkötelezett híve az egészségnek, ennek jegyében gyárt és forgalmaz egészségmegőrző, étrendkiegészítő termékeket.

Cégünk filozófiája 4 fő pilléren nyugszik: Jó közérzet, harmónia, fitness és idősödés.

A Vitalab-Natural Kft. 2015 óta szolgál ki nagy-és kiskereskedő cégeket Európa-szerte, 2018-tól pedig már direkt értékesítést is végez a fogyasztók részére.

Ismerd meg filozófiánkat

Jó közérzet

Jó közérzet

A jó közérzet egy általános kifejezés az emberek mentális vagy egészségügyi állapotára. A jó közérzetre általában úgy gondolunk, mint egy dinamikus folyamatra, amely megmutatja az embereknek, hogy az életük hogyan alakul a környezetük, tevékenységeik és egészségük közötti kapcsolat.
Általánosságban elmondható, hogy a jó közérzet a testi-lelki egyensúly fontos része.

Harmónia

Harmónia

Egy ember számos részből áll össze – romantikus érdeklődés, fizikai egészség, intelligencia, élvezet, félelem, személyes célok, anyagi helyzet, vallási nézetek és szenvedély.
A harmónia egy olyan állapot, ami akkor érhető el, amikor életünk minden része egyensúlyban van egymással és a világgal, amely körülvesz minket.

Fitness

Fitness

A fizikai fittség egy általános egészségügyi állapot, amely lehetővé teszi, hogy a sportban és a foglalkozásunkban is helyt álljunk.
A megfelelő egészségügyi állapot, különösen a fizikai fittség a rendszeres edzésnek és megfelelő táplálkozásnak köszönhető.

Idősödés

Idősödés

A világ legtöbb fejlett országában a 65 év felettieket idősödő korosztályként definiálják. Az általánosan elfogadott “idős” definíció ellenére nincs egyetértés azt illetően, hogy milyen kortól számít valaki idősnek. Íme néhány tipp, amely segíthet kitolni ezt a határt:

  • Legyél aktív és táplálkozz egészségesen
  • Szokj le a dohányzásról és kerüld a passzív dohányzást
  • Tartsd karban véred koleszterin-szintjét és vérnyomásod
  • Figyelj a testsúlyodra
  • Fogyassz a szervezeted számára szükséges vitaminokat és ásványi anyagokat

ismerd meg csapatunkat

Farkas Károly
Igazgató / Alapító

A Vitalab-Natural cég megálmodója és ügyvezetője

Farkas-Pogács Gabriella
Marketing és Logisztika

Marketing és stratégiai vezető

Ferenczi Sándor
fejlesztő

Technikai és tudományos háttér

Felkeltettük az érdeklődésed?

Csatlakozz még ma!

online időpont foglalás